elkon

"Az ötödik angyal is megfújta a harsonát. Erre egy csillagot láttam, amint az égből a földre zuhant. Nála volt a mélység kútjának kulcsa. Megnyitotta az alvilágot...” (Jelenések könyve 9.2)

Az elhagyatott kisbolt csendjét csak a lámpa időnkénti zizzenése törte meg, amivel egy időben mindig villogott is egyet. Bármelyik pillanatban végleg elsötétedhetett volna, de hősiesen küzdött az izzó. Hatan voltak bent és éppen az evésben és ivásban voltak elmerülve, hosszú idő óta először. A közért nem volt túl nagy, mindössze egy hosszabb helységből állt, amit egy polc szelt ketté, szemben meg a kassza helyezkedett el. Nem sok élelem maradt meg a polcokon. A legtöbb üres volt és poros, már ha még nem tört szét. A raktárban viszont találtak még pár dolgot. Öten ültek a pénztárnál, ki a földön, ki az asztalon és adták körbe a kajákat. A hatodik egy Dave nevezetű fiú volt, alig húsz éves lehetett és kicsit messzebb ült tőlük, de nem csak emiatt tűnt ki a csoportból. Egyedül nála volt csak fegyver, legalábbis látható helyen. Arcáról nem sok dolgot lehetett leolvasni, hacsak azt nem, hogy régen sikerült mosdó és borotva közelébe kerülnie.

- Hé, Dave! - szólt oda neki egy még nála is fiatalabb szőke srác - Egyél valamit! - majd minden további nélkül felpattant és odavitt neki egy bontatlan chipses zacskót.

- Alig egy éve járt le! - tette hozzá bíztatásul, amire Dave végre elmosolyodott kicsit. Napok óta nem csinált ilyet, de még hasonlót sem. Majd gyanakvó tekintettel elkezdte enni. Az első falat után kicsit habozott, de aztán megrándította a vállát és elkezdte tömni magába.

- Ez az! - veregette meg a vállát a fiú majd visszament a többiekhez és lehuppant a kassza mellé.

- Ezután mi lesz? - tette fel a kérdést egy őszülő férfi, aki a padlón ült. Ő volt a legidősebb mind közül

- Megkeressük a többieket, aztán indulunk tovább, gondolom. - mondta elgondolkozva egy fiatal barna hajú lány

- Méghozzá minél hamarabb! - jelentette ki jelentőségteljesen a szőke fiú - Nem hagyhatjuk, hogy azok a... nem is tudom mik - itt elgondolkozott kicsit - lények, tökmindegy. Szóval nem hagyhatjuk, hogy megint utolérjenek.

Ezután a fiú Dave felé sandított és próbálta leolvasni az arckifejezését, de nem sokra ment vele. Egymás között sugdolózva már rengeteget beszéltek arról az incidensről, ami néhány napja történt, de így nyíltan most először került szóba.

- Mik voltak azok? - fakadt ki egy másik leányzó szinte sírásban, amire a szőke srác csak megrándította a vállát

- Mi sem vagyunk okosabbak nálad, ugyanazt láttuk. Vagy emberekből lettek, vagy sosem voltak emberek, rohadtul mindegy. A lényeg, hogy többet ne fussunk össze ilyenekkel! - válaszul az öreg férfi nevetett fel

- Te is tudod, hogy ahogy közeledünk, úgy látunk egyre több ilyen furcsa dolgot, és nem hiszem, hogy ez a tendencia változni fog - válaszolta nyugodtan és kimérten miközben feltápászkodott és leporolta magát. Majd hirtelen mindnyájan az bejárat felé fordultak, mert az ajtó feletti csengettyű jelezte, hogy valaki kinyitotta azt. Két férfi lépett be rajta. Az egyik egy negyven felé tendáló kopasz, alacsony tömzsi alak volt és egy végtelenül piszkos trikót viselt. Az sem elhanyagolható, hogy a kezében tartott egy shotgunt. A másik egy húsz év alatti vékony fiú volt, akinek nem állt már annyira jól a fegyver a kezében, még ha csak egy pisztoly is volt az. Dave felpattant és magához vette a saját shotgunját, miközben a többiek riadtan, de mozdulatlanul ültek tovább. A fiatalabbik jövevény feléjük lóbálta a a pisztolyát, miközben a tömzsi Dave felé fordult.

- Ha nem akarsz bajt dobd el a fegyvered! - emelte rá a duplacsövűjét majd biccentett egyet társa felé, utalva rá, hogy a barátait is célba vették és ne keménykedjen.

- Nektek is hello! - vetette oda Dave majd mérgesen ledobta a fegyverét. A másik elégedetten bólintott.

- Így már jobb! - majd felröhögött és a többiekre pillantott egy másodpercre, akik még mindig dermedten ültek, de gyorsan vissza is nézett, mert tudta, hogy Dave az akitől tartania kell.

- Hölgyeim és uraim - folytatta színpadiasan - Nem akarunk bajt, csak hát tudjátok, hogy nem lehet elég óvatos az ember manapság, szóval követitek az utasításaink, és senkinek sem esik bántódása. Csak egy kis élelem kell.

Davenek minden izma megfeszült, ideges volt, de próbálta nem kimutatni. Mélyen a szónokoló férfi szemébe nézett, aki erre elvigyorodott.

- Nyugi! Mondtam, hogy nem lesz semmi baj! Na akkor szépen adjátok oda minden kajátok és...hmm... vannak itt nagyon szép lányok is! - röfögött fel, amire Dave elkezdett volna egy mozdulatot, de a nagydarab férfi rögtön ráemelte a shotgunt

- Még egy ilyen és mindannyiotokat szitává lövünk, megértetted? - majd a társa felé fordult, aki még mindig nem szólalt meg - Szúnyog! Kutasd át! - és rögtön a többiek irányába fordította a fegyverét. A fiatalabb megkerülte a másikat és odament Davehez. Látszott rajta, hogy nincs ínyére a feladat.

- Emeld fel a kezedet! - mondta remegő hangon. Ekorra már mindenki őket nézte. A következő dolgok alig egy másodperc alatt zajlottak le. Ahogy Dave felemelte a kezét kirántott egy kést az övéből, megfordította a gyereket maga előtt, majd egy határozott mozdulattal elvágta a torkát, ekkor már lendült a nagydarab shotgunja Dave felé, aki az épp összerogyó fiatal pisztolyt szorongató kezét megragadta és a megmaradt támadóra célozta. Habozás nélkül fejbelőtte, ami által az agya bizonyos részei beterítették a bolt eddig sem túl tiszta falát. A lövést követő pillanatnyi csöndet Dave törte meg

- Maradjatok itt! - szólt rá a többiekre, bár amúgy sem valószínű, hogy meg tudtak volna mozdulni a sokktól. Kivette az élettelen fiú kezéből a pisztolyt és az ajtóhoz szaladt. Egy gyors mozdulattal kirúgta. Hárman voltak még kint, három lövés. Kettőt fejbe talált, egyet csak vállon, aki így csak hanyatt vágódott és elkezdett nyöszörögni. Dave még körbenézett, az ég napról napra vörösebb, várt egy kicsit, fülelt, aztán lassú léptekkel odasétált a még mindig fájdalmakkal küszködő fiúhoz. Nem volt idős, olyan 16-17 év körül lehetett, arcán még a borosta jeleni sem voltak felfedezhetőek. Dave ráemelte a fegyverét.

- Hányan vagytok még? - kérdezte egyszerre nyugodtan és határozottan, de csak nyöszörgés volt a válasz. Még mindig türelmesen oldalra fordította a fejét, aztán leguggolt a fiú mellé. A fegyver hideg csöve immáron érintette a fiú arcát

- Azt kérdeztem hányan vagytok még? - kérdezte újra halálos nyugalommal

- M-m-már csak… - itt kicsit megakadt - Már csak én! - hadarta el végül és elfordította a fejét, mintha sírni akarna. Dave szép lassan felállt, amiben a fiú rosszat sejtette, úgyhogy összeszedte minden erejét és hadarni kezdett.

- Kérlek ne ölj meg, nem tehetek róla. Nem tehetek róla...mármint nem tehetek arról ami történt, nem az én ötletem volt, nekem itt nem volt szavam. Kérlek! Ha akarsz akár itt is hagyhatsz, csak ne, csak kérlek ne... - de nem tudta folytatni mert hangos sírásban tört ki. Dave csak nézett a fiúra és gondolkozott, bár az arcáról ezt nem lehetett leolvasni.

A hisztérikus sírás hangjára a többiek is kimerészkedtek a boltból és megilletődve nézték a jelenetet. Dave lehajolt a fiúhoz és mondott neki valamit, de nem lehetett hallani olyan messziről. Erre a fiú mentegetőzni kezdett, hogy ő biztos nem és hasonlók.

- Sajnálom. - mondta higgadtan Dave - Valószínűleg igazat mondasz, de nem követhetem újra el ezt a hibát. - majd felemelte a fegyverét és a fiú fejéhez célzott vele, aki erre minden eddiginél jobban ordított. Viszont a hangos dörrenés és a kifröccsenő vér és egyéb szervek hangja után síri csend lett. a többiek némán és mozdulatlanul álltak, szemeikben félelem volt.

- Ezt azért - kezdte zavartan a szőke fiú - Ezt miért kellett? - Dave odakapta a fejét

- Nem megmondtam, hogy maradjatok odabent? - ordított, majd ezen meglepődve kissé szégyellve lehajtotta fejét és arra eszmélt rá, hogy nem ismer magára.

- Készüljetek, ideje indulnunk! - vetette oda immáron nyugodtabb hangon, majd elkezdett sétálni, hogy kicsit egyedül legyen. Nem értette mi van vele, mivé változik át lassan. Ez nem ő.

3 évvel ezelőtt

            Dave vidáman ébredt, szép napsütéses nap várt rá. A szülei már rég elmentek dolgozni. Kicsit elaludt, úgyhogy egy gyors müzli és sietős fogmosás után rekordot döntött felöltözésben és már az utcán is volt. Aztán rájött, hogy már eléggé időben van, úgyhogy nem fog sietni. Útközben hallgatott egy kis zenét, hogy hangulatba hozza magát és végleg felébredjen. Nem volt messze tőlük az iskola, mindössze húsz perc volt gyalog. Furcsa módon alig volt ember az utcán, az egész olyan kihalt volt. Nem mintha ez különösen zavarta volna.

            Már majdnem a sulihoz ért amikor az úton valami jött vele szemben. Valami nagyon fehér. Mikor közelebb ért megállapította, hogy egy lovas. De nem is nagyon figyelte ki ül rajta, mert csak a lovat bámulta, ami olyan fehér volt, hogy ilyet még soha nem látott. Észre sem vette de már egy ideje ő is állt meg a ló is. Mikor feleszmélt rájött, hogy a fazon, aki a lovon ül beszél hozzá, csak nem hallotta, mert ordibál a fülébe a zene. Gyorsan kiszedte őket.

- ...a bárány vérében!

- Tessék? - kérdezte kissé sietősen, de a lovas épp az imént adta fel

- Mindegy, hagyjuk. - legyintett, majd a sarkával belebökött a lóba és elviharzott. Dave még egy ideig álldogált egy helyben és az imént történteken rágódott, amikor rájött, hogy el fog késni és sietősre vette a figurát.

            Az iskolába beérve sem találkozott sok diákkal, az osztályban konkrétan hárman voltak rajta kívül. Két lány, akik épp egymásról másolták a házit, valamint egy szőke fiú, aki történetesen Dave legjobb barátja.

- Mi a fasz történt? Hol van mindenki? - kérdezte Dave fennhangon

- Én is pont ezt akartam kérdezni, azt hittem már te sem jössz. - válaszolt miközben kezet fogtak

- Szerintem... - kezdett volna poénkodni Dave, de egy holtsápadt tanár lépett be az osztályba

- Gyertek, gyertek a bioszterembe. Valamit látnotok kell. - dadogta el, majd egy kis gondolkodás után sarkon fordult.

- A picsába - csúszott ki a barátja száján - ez nem vicc. - állapította meg komoly arccal, majd mind a négyen sietve a bioszterem felé iramodtak. Ott már volt pár diák, de még így sem túl sok, valamint három tanár. Mind a tévét bámulták, amin valamilyen híradós közvetítés volt. Pár percig hallgatniuk kellett, hogy nagyjából átlássák, miről szól. Egyikük sem szólalt meg, mindenki némán a gondolataiba merült.

Körülbelül arról volt szó, hogy az utóbbi órákban két meteor is becsapódott a Földbe. Az egyik Kanada északi részébe, de így is akkora pusztítást végzett, hogy az amerikai határon is kérdéses a túlélők száma. Kanada meg gyakorlatilag megsemmisült. A helikopterrel készült képek alapján minden elégett, az egész hely por és hamu. A másik Oroszország keleti részén ért földet és egészen Kelet-Európa széliéig látszik a hatása. A meteorok a semmiből jöttek és nem tudni, hogy jön-e még. A világ sok részén pánik tört ki, de a legtöbb helyen csak zavartan próbálják feldolgozni mi történt. A tévében épp egy helikopterről tudósítottak, ami folyamatosan haladt a néhai Kanada felett az epicentrum felé.

- És most kapcsoljuk a stúdiót, akik további fejleményekről fognak beszámolni! - mondta a riporter a mikrofonba, majd miután szóltak neki, hogy átkapcsoltak, leült. A kamerás is letette a munkaeszközét és szótlanul bámulták a por égette tájat. Már öt perce ültek csendben, amikor a pilóta szólt nekik, hogy nézzenek balra. Nem nagyon lehetett látni semmit, de valami volt a horizonton, valami mozgolódásféle.

- Forduljunk arra! - ordította a riporter a helikopter mikrofonjába, majd mutogatni kezdett. A pilóta csak bólintott. Ahogy egyre közelebb értek úgy jöttek rá, hogy amit látnak az túl tesz minden fantáziájukon.

- Ez meg mi a fasz? Nem hiszem el. - jelentette ki leesett állal az operatőr - Lehet, hogy jobb lenne, ha visszafordulnánk! - nézett kétségbeesetten a riporterre.

- Azt már nem! Vegyed és szólj nekik, hogy sürgősen kapcsoljanak élő adásba. - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Fél perc múlva már a riportert látták Dave-ék a tévében.

- Az a látvány, ami elénk tárult emberi ésszel fel nem fogható, ez nem egy egyszerű meteor volt. Nem fogják elhinni! - mondta összeszedetlenül a riporter, aki már nem tudta megőrizni a hidegvérét és profizmusát, amiről méltán híres volt. Épp elállt volna a kamera elől, hogy az lenézhessen, amikor óriási robaj és kísérteties hangok közepette megrázkódott a helikopter. Az operatőr elesett és kiejtette a kezéből a kamerát. Egy ideig a helikopter székeit lehetett látni és a riporter folyamatos káromkodását, de a második rázkódásra a kamera kiesett a helikopterből. Egy pillanatra el lehetett kapni, az operatőrt, ahogy utánanyúl, majd a helikoptert messziről, amint összeroppantja valami, hátborzongató hangok közepette, majd az eget, utána annyira pörgött, hogy elmosódott a kép, majd elsötétült.

* Technikai okok miatt az adásunkat megszakítjuk! * 

Ez volt olvasható a képernyőn pár másodpercig, majd a híradó stúdióját kapcsolták, ahol két férfi és egy nő ült dermedt csöndben, kikerekedett szemekkel. Mind olyan mozdulatlanul, hogy egyesek azt hitték, csak egy állóképet látnak. Mikor a csend már fájó volt, az egyik férfi szóra nyitotta a száját, de csak ennyit sikerült magából kipréselnie:

- Bassza meg.

folyt. köv.

Varga Miklós Péterre egy átlagos huszonéves srác nézett vissza a tükörből. Saját világának origója. Nem egy világmegváltó zseni, de jó jóképű gyerek és a humora is helyén van. Tudta ezt ő is, vidáman indult útnak, annak ellenére, hogy hétfő reggel volt.

Egy idős néni a buszon egy kedves fiatalembert látott benne, aki átadta a helyét. Nem messze tőlük egy anyuka egy jól nevelt egyetemistát vélt benne felfedezni. A bolti eladónak csak egy energiaital és egy péksüti volt, továbbá pár csendes másodperc, amíg vártak, hogy a bank is áldását adja a fizetésre. A tanár számára egy diák volt a sok közül, mire kiment a teremből azt is elfelejtette, hogy valaha látta. Egy szőke kócos évfolyamtársa számára egy jó fej fiú volt az egyetemről, akivel a második óra helyett inkább legurítottak pár sört és megbeszélték a hétvégi fejleményeket. A pár méterrel arrébb lévő asztalnál ülő csaj számára egy cuki srác volt, aki a pár méterrel arrébb lévő asztalnál ült. A pultos számára két sör és egy kis borravaló volt. Egy duci programozó számára egy ember volt a villamoson a sok közül. Egy hosszú barna hajú lánynak a szerelme volt, akivel lassan hét hónapja élnek boldog párkapcsolatban, és a szeretője is volt, akivel mindig remek volt a szex. Nem is tudná elképzelni az életét nélküle, úgy bele van esve. Egy ötvenfelé tendáló anyukának a lánya pasiját jelentette, akire bár sok rossz szava nem lehetett, mégis hűvös távolságtartással méregette minden alkalommal. Végtére is mégis csak a lányával, áhh inkább bele sem gondolt. Egy kissé duci lánynak a legjobb barátnője pasiját jelentette, akire titokban gondol néha, amikor lefekvés előtt maszturbál egyet. A 239-es busz sofőrjének egy ember volt, aki elkezdett futni, mert látta, hogy csukódik az ajtó. Sóhajtott egyet és beengedte. A buszon ült egy lány, aki látta, ki száll fel így sebtében. Valahonnan ismerte. Igen, egy buliban pár évvel ezelőtt smároltak. Nagy szám - rántotta meg a vállát és újfent kibámult az ablakon. Egy barna hosszú hajú srácnak az egyik legjobb barátja volt, akivel gyermekkoruk óta jóban vannak. Hogy mennyi nevetés, emlék, beszélgetés, buli, szomorúság és együtt megélt kaland van mögöttük, már maga sem számolja. Egy zenekar énekesének egy ugráló arc a sok között. A nagymamája az egyik legkedvesebb unokáját látja benne és vakon bízik abban, hogy a kis Miki még egyszer sokra viszi. Csak nem eszik eleget, olyan sovány, mióta egyetemre jár. Egy nagydarab és jó kedélyű kocka fiúnak a szobatársa a kollégiumban. Már második féléve laknak együtt és igen kedveli a Mikit, igaz nem egy társaság, de gyakran ülnek le sörözni és néznek valami sorozatot, vagy dumálnak estig. A portásnak csak egy arc, akit minden nap lát, de nevet nem tud kötni hozzá. Igazából, nem is nagyon akar. Egy vékony és félénk lánynak a gimis szerelme volt, de szinte sosem volt köztük több ártatlan jópofizásnál, sok átsírt éjszakát köszönthet neki. Egy másik srác a gimiből kifejezetten rühellte, már rég nem látta, de nem is volt sok kedve. Egy ötvenes nő az anyja volt és nagyon szerette, holott sokat kellett harcolni vele. De hát ilyenek ezek a fiúk, a fodrásznál is mindig megmondják. Egy az anyjánál nem sokkal fiatalabb férfi az apja volt, aki a veszekedést, inkább a feleségére hagyja, sőt ő még sok hülyeségben is támogatta a fiát, nagyon szerette ő is. Tudta milyen fiatalnak lenni, az akkori önmagára emlékeztette. Egy öreg úrnak, egy kedves fiú volt, akivel gyakran összefut a közeli kisboltban, egyszer elbeszélgettek sorbaállás közben, azóta köszönnek, ha látják egymást. Egy húszas éveinek közepén lévő csinos lány a nővére, aki még mindig a bohókás kisöccsét látja benne akit nagyon imád, de csak akkor esett le neki, hogy már nem is olyan kicsi, amikor együtt szívtak el egy füvescigit valami házibuliban. Egy öreg leszerelt katonának csupán egy téves hívás. Egy aranyos húszéves lánynak az exe volt, akivel elég csúnyán váltak el, de azóta már az idő nem csak, hogy lenyugtatta a hullámokat, hanem a nyomokat is eltűntette. Sok jó emléke van Miklósról, néha eszébe jut, hogy mi lehet vele, vagy látja néha facebookon egy-egy kiírását, de már nem mozgatja meg túlságosan. Csak egy-két magányos estéjén gondolt rá, hogy mi lenne, ha. Egy öregedő, itt-ott őszülő gimnáziumi tanárjának mindig egy vicces sztori jut róla eszébe, ami az egyik osztálykiránduláson történt. De amúgy is bírja, jó gyerek. Egy távoli ismerőse nem tartja túl sokra, eléggé lenézi a fura dolgai miatt és ha véletlenül találkoznak is szereti kimutatni, hogy azért nincsenek egy szinten. Egy 19 éves fiúnak viszont példaképe, még gimiből ismerik egymást. Néha dumáltak a suliban és a srác már akkor is felnézett rá. Csodálta a lazaságát és a csajozási képességeit, ő is ilyen akar lenni. Egy másik régi osztálytársának van róla pár kellemes emléke, mindig is bírta, viszont tudja, hogy ha összefutnának egy hosszú buszút alkalmával, akkor igen sok kínos csend elé néznének. Pedig bírja tényleg, de sosem beszélgettek sokat. Egy netezőnek egy nicknév és egy erősen vitatható hozzászólás egy hír alatt. Egy volt csapattársa úgy emlékszik rá, hogy vele volt a legjobb elől lenni, zseniális passzokkal látta el. Egy igen népszerű csaj emlékszik, hogy anno lekoptatta a kis lúzert, mégis mit gondolt? Egy másik igen népszerű csaj, mindig is oda volt érte, egyszer egy buliban össze is melegedtek, de semmi nem lett belőle. Máig nem érti miért, pedig szívesen lenne vele együtt. Az elektronikai áruház egyik alkalmazottjának egy ténferegő, akihez oda kell menni és megkérdezni, hogy segíthet-e valamiben. Úgyis azt mondja majd, hogy nem köszönöm, csak nézelődök. Na? Igen, pontosan. Nem megmondta előre? Egy szőke kék szemű srácnak szintén az egyik legjobb barátja, hatalmasakat buliznak mindig, igazi őrültnek tartja Mikit. Nem olyan szolid őrült, akire divatból mondja ezt a mára közhelyessé vált jelzőt. Tényleg csináltak pár beteg dolgot, imád vele lógni, kihozzák egymásból a bolondot. Egy járókelő, aki szembe jött vele ránézett, de semmit nem gondolt, elfejtette Mikit, még mielőtt felfoghatta volna. Egy kissé extrém és vadóc csajnak jó barátja, sokat hülyülnek, dumálnak, de sosem volt köztük semmi. Egyik sem akarta, és van aki szerint ez furcsa dolog és nem is létezik, de ez nem változtat a tényeken. Egy fura visszahúzódó lány már fél éve lakik a koliban és legalább annyi ideje vár arra, hogy megszólítsa őt, de eddig semmi, pedig megpróbál minél gyakrabban a szeme előtt lenni. Egy huszonéves lánynak egy nagyon részeg buli egyéjszakás kalandját jelenti, de annyira szégyelli, hogy rá sem mer nézni. A szex sem volt a legjobb. Egy kis stréber egyetemistának jó haverja, akinek hálás, hogy néha kirángatja a könyvek elől és elviszi bulizni, nem is tudja mi lenne vele nélküle. Egy kopasz izmos fiúnak a legjobb barátja volt általános iskolában, de manapság már alig látja. Fél éve összefutottak a Moszkva téren eldumálgattak, de sietni kellett. Néha gondol rá, hogy fel kéne hívni. Egy buszon ülő fiatal apukának csak egy ember, aki épp feltűnően vidáman hallgatja az mp3-lejátszóját, semmi érdekes nincs benne. Egy huszonöt éves bécsi egyetemista sosem hallott róla és feltehetően sosem fog.

Varga Miklós Péterre egy átlagos huszonéves srác nézett vissza a tükörből.

Hugo Vortex 2016 feltalálta a rák ellenszerét. Mindenki örült, ujjongott. Ő viszont nem hagyta, hogy a gonosz gyógyszergyárak elnyomják őt és csak annak adják csak el, akinek van rá pénze. A szabadalmat elérhetővé tette az interneten, hogy bárki elő tudja állítani. Később ugyanígy tett egy vízzel működő motor tervrajzával is. Nem volt visszaút, a világgazdaság alapjaiban változott meg. Nem volt a Földnek, olyan szeglete, ahol ne érződött volna Hugo találmányainak és tetteinek jelentősége. Pár évvel a halála után Nobel-díjjal jutalmazták.

Ifjabb Kovács János felkelt, hogy munkába menjen, de úgy döntött, hogy előtte iszik egy kávét. Érdekes módon mindkettőjük döntése ugyanúgy befolyásolta az univerzumot.

Ez az igazi időutazás, és tényleg a semmiből jön. Nem köthető a jelenhez, teljesen véletlenszerű. Hirtelen egy pillanatra beugrik egy kép múltból és annak a villanásnak az erejéig, ugyanazt érezzük, mint akkor, ugyanolyan a kedvünk és hopp vége. Egy másodperc sincs az egész. Nem egy emlék, inkább állapot vagy állókép. Nem is kell, hogy bármi különleges legyen benne, bármi nagyszabású dolog kössön hozzá. Viszont arra elég, hogy összehasonlítsuk a múltat a jelennel. Sőt kénytelenek vagyunk. Gondolom másokkal is előfordult már, igaz nem túl gyakori, viszont annál nagyobb rejtély ez az egész. Mintha egy jel lenne, vagy csak szimpla fizika és kémia az agyban? Mondjuk miért is zárná ki a kettő egymást.

Itt lenne a lista második fele. A legjobb tíz. Ha most tévedtél erre először, akkor itt kezdd. 

lábjegyzet: A boldogság azért nem lesz a lista része, mert az inkább egy olyan összefoglaló dolog, amikhez az itt felsorolt dolgok vezetnek. Persze még sok más is, de nem írhattam végtelen toplistát.

 (Köszönet a lektorálásért Lőkös Csabának)

2. rész: 10. - 1.

Csak eljutottunk a top tízig. Előre bocsátom, hogy még nincs gyerekem, de sokan azt mondják, hogy kevés jobb dolog van, mint amikor csemetéd születik. Sőt valaki azt vallja, semmi sem jobb. Oké, hogy utána sír és pelenkázni kell, de az a boldogság, amit hoz mindent feledtet. Valakit felnevelni persze nem könnyű feladat, és sok nehézséggel jár, de a legjobb dolgoknak sokszor van árnyoldala. Ez amúgy a legtöbb pontra igaz a listán, de nem fogom mindig kiemelni. A gyereknevelés egy művészet, amin a vászon egy élet. Bár erről inkább egy szülő nyilatkozhatna. Nézzétek el, hogy most csak tízedik helyre raktam be, de ha majd gyerekem születik, lehet egészen az első helyig ugrik fel, ha meg majd tinédzser lesz, egész sokat csúszik vissza onnan.

Minek vágunk bele valamibe vagy csinálunk bármit egyáltalán? Legyen ez munka, meccs péntek este vagy egy randi. Senki sem veszíteni megy, vagy ha igen az csak ritkán jelent jót. Az embert nagyban meghatározza, hogy kudarcban vagy sikerben lesz-e több része, és a világ egyik legjobb dolga, ha az utóbbi teljesül. Sikerült az államvizsga? Voltak vagy tízen a koncertünkön? Fogadtunk egy barátunkkal és nyertünk? Leittuk a másik csapatot egyetemi napokon? Végre legyőztük a főellenséget egy játékban? Valaki rád mosolyog? Segítettél valakinek? A sikernek ezer és ezer arca van, mindig máshogy jön, és mindenkinek mást jelent. De egy közös mindben: a világ egyik legjobb és legmenőbb érzése.

Hohó, álljon meg a menet, mégis milyen erkölcstelen lista ez, miféle sátánista hippi írta? De mielőtt ezt kőbe vésnénk, jegyezzünk meg két dolgot. Először is nem árt tisztázni, hogy a drog és kábítószer nem ugyanaz. A kábítószer a tiltott drogokat jelenti. Drog meg lehet sok minden. Így az alkohol, koffein és nikotin is annak számít. Másodszor meg ugyan már, ne legyünk álszentek.

Azt mondják az okosok, hogy ha az alkohol egy új drog lenne, rögtön be lenne tiltva mindenütt, de nem most jött, úgyhogy szépen kialakult a kultúrája az idők során, és ne mondja senki, hogy nincs helye ezen a listán. Persze egyedül nem jutott volna ilyen előre, de rengeteg más is erősíti a szekciót. Van, amitől nevetünk, flesselünk, hallucinálunk, pörgünk és még sorolhatnánk. A drog mértékkel használva igenis zseniális dolog. Olyanokat élhetünk át, olyan intenzitással, amit amúgy soha. Félelmetes, mégis érdekes utazásokat tehetünk a saját elménkben. Hol lennének a művészetek, ha nem lenne drog? Vajon honnan erednek a misztikumok? Mit innánk meccs közben a kocsmában? Vizet? Persze itt is át lehet esni a ló túloldalára, ha már csak függőségből vagy menekülésből nyomja az ember, de bőven vannak olyan drogok az alholon kívül is, amiktől nem kell jobban tartani, mint egy jó erős házipálinkától.

Szóval lehet úgy játszani a tűzzel, hogy nem égünk meg, csak jobb ha helyén van az eszünk közben.

A természet olyan, mint a gimnázium, amit kijártunk. Sok szép emlék köt hozzá, onnan jövünk és jó lenne néha visszatérni, de már nem vagyunk a része. Már legfeljebb csak kívülről szemléljük, vagy alkalomadtán ellátogatunk oda. Persze ez nem az ő hibája, de így alakult ki, felesleges egymásra mutogatni. Nem csak azért a világ egyik legjobb dolga a természet, mert onnan jöttünk, hanem mert a legszebb, legizgalmasabb és leghasznosabb dolgok még mindig ott találhatóak (érdemes megnézni a Bolygónk, a Föld című sorozatot, ha van időnk, hogy lássuk miről beszélek). Állatok! Ki ne szeretné őket? Lehet ez egy házi kedvenc, vagy egy seregnyi hangya. Növények! Legyen ez egy virág vagy egy több száz éves fa. Vagy mind együtt egy esőerdő képében. A Himalája csúcsa, vagy a Mariana-árok. Nem is sorolom inkább, mert igazából könnyen lehet, hogy a jó dolgok 99,99%-a a természetben van, vagy onnan jött, csak mi ezt nem nagyon látjuk, mert túlságosan az arcunkba nyomják azt a maradék 0,01%-ot.

Kevés olyan dolog van a Földön, ami élvezetes, miközben egészséges és hasznos is. A sport ezen ritka faj, egyik legnépszerűbb képviselője. Rengeteg fajtája alakult ki, és máig jönnek az újak. Nehezen hiszem, hogy van olyan ember, aki egyikben sem lelné örömét. Azt inkább lustaságnak hívnám. A sport rendkívül sokszínű és nem feltétlen csak annak nyújt élvezetet, aki éppen csinálja. Milyen jó egy olimpián együtt szurkolni a magyaroknak? Vagy gondoljunk arra, mennyi embert megmozgat egy világbajnokság vagy a Bajnokok Ligája. Mármint a focistákon kívül. De kimehetünk a szabadba kosárra dobálni, sőt még az is lehet, hogy odavetődik pár ismeretlen fazon és meccsé törzsfejlődhet a dolog. Szóval a sport közösséget épít. De teheti ezt egy megye hármas pingpong-csapatban is akár. Egy hét síelés meg akár kikapcsolódásnak is felfogható. Sport közben edződünk, megpróbáljuk kitolni a hátarainkat, önmagunkkal és másokkal versengünk, miközben fejlődünk agyban, az izmainkról és az állóképességünkről nem is beszélve, és még élvezzük is az egészet. A sport, több mint szimpla mozgás. A sport lázadás a lehetetlen ellen.

A sport zseniális.

Kártyázás a kocsmában, gyerekek fogócskája, teke a plázában, paintball az erdőben, nekromorfokat ölni a konzolon, focizni a grundon. A játéknak megannyi formája van. Gondolkoztam mit írjak, de aztán rájöttem arra, amire valószínűleg már több ezren, de azért leírom. A világunk rengeteg törvényen alapszik. Legyen ez fizikai, kémiai vagy mesterséges a Parlamentből. Amikor viszont az ember játszik, egy új világba lép be, ahol mások a törvények (szabályok) és így, egy kis időre kiszakadunk a saját valóságunkból. Persze ez egy kaland vagy szuperhősös videojátéknál a legszembeötlőbb, de egy társasjátéknál vagy kő-papír-ollónál is jelen van, csak nem mászik annyira az arcunkba. Ellazít, miközben szórakoztat és teljesen elmerít egy másik dimenzióban. Gyerekkorunkban a játék volt minden. Naphosszat legózott és kocsikázott az ember, miközben észrevétlenül ugyan, de tanult is mindebből. Ahogy felnövünk, úgy változik az ízlésünk, de a játék bármilyen formáját is választjuk később, kicsit ismét gyerekek leszünk, és ez csodás dolog. Persze minél inkább kiírtjuk magunkból a gyermeket, annál kevésbé vagyunk hajlamosak a kikapcsolódás ezen formáját választani. Úgyhogy kijelenthetjük, hogy igen is lehetséges játék nélkül élni.

Viszont azt már nem, hogy érdemes is.

Nevetés vagy humor? Nem tudtam melyik legyen a címe, hiszen szorosan kapcsolódik a két dolog, mégsem ugyanaz. Közös vonás, hogy mindkettő nélkül közel elviselhetetlen lenne az élet. Sosem értettem az olyan embert, aki állandóan csak zsörtölődik, nyavalyog és alapjáraton morcos. Jókedv nélkül az élet olyan, mint a mulatós zene, rohadtul lehangoló. A humor nem csak menekülés és búvóhely, de olyan fontos a léleknek, mint a levegő a testnek. Hisz ki akar mindig, vagy egyáltalán bármikor szomorú lenni? Mennyivel vidámabb és oldottabb egy olyan társalgás, amiben folyamatosan jelen van a humor? De nem csak a harsány viccek tartoznak ide, hanem az irónia is. Vagy akár a poénkodás egy jóbaráttal beszélgetés közben, amiből könnyen kialakulhat egy kiadós nevetés. Az ilyen kell, nevetés és humor nélkül az ember egyik lényegi eleme veszik el. Ki ne kacagott volna már annyira, hogy patakokban folyt a könnye és levegőt is alig kapott? Olyankor nehéz objektívnak maradni és lista ide vagy oda, biztosak vagyunk benne, hogy ennél nincs jobb érzés a világon.

El is érkeztünk az első dobogóshoz. Tudom, hogy sokan első helyre várták, de egyfelől túlságosan is nagy közhely kerekedne belőle, másfelől meg nem is lenne teljesen igaz. Nem mintha ez nem egy dobogós helyezés lenne a világ legjobb dolgainak listáján, de ha az embereket megkérdezik, hogy mi a legjobb dolog a világon, sokszor válasz rá a szex, és nem csak azért mondják annak sokan, mert úgy is tartják, hanem mert félnek mást válaszolni. Persze ha ezeket a személyeket levonnánk, akkor is ennek a műfajnak lenne a legtöbb rajongója a világon. Ennek ellenére, vagyis inkább pont ezért furcsának találom az emberek mai hozzáállását a szex témakörhöz. Ez a dolog foglalkoztatja legtöbbször az agyukat, sőt az egész életünk körülötte forog kissé, mégis sokan kínosnak érzik az egész témakört. Nem mernek beszélni róla, elnyomják, megtiltják, pironkodnak, titkolóznak, ha meg mégis szóba kerül, akkor legtöbbször nem az igazat halljuk, nehogy csorbát szenvedjen a becsület, hisz a szex a legérzékenyebb pontja ennek a pajzsnak. Másfelől lehet, hogy ez is hozzátesz ahhoz, hogy a szex még izgalmasabb téma és elfoglaltság legyen. Az hogy ez a gyerekkészítés hagyományos formája, mostanra már teljesen sokadrangú szerepe az aktusnak. Hisz valamelyik tervező úgy gondolta anno, hogy akkor legyen már élvezetes is. Hát sikerült.

És ez nem csak a szex. Hanem az út odáig, a tűz amikor már egyik fél sem tud uralkodni magán, majd az önkívületben összeolvadás és az orgazmus mindent elsöprő ereje. Ez mind a része. A szorongás, kedvtelenség, megszokás és a gondolkozás nem része a jó szexnek. Főleg az utóbbi nem. A jó szex közben nem gondolkozik az ember, hanem az ösztönei uralják. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy volt-e már ilyen velünk, akkor a válasz határozott nem. Persze ki vagyok én itt, hogy megmondjam a frankót? Egyszerűen csak egyértelművé akartam tenni, hogy mi az a dolog, ami ilyen előkelő helyet szerzett a listán. Nem a tötyögős, kötelező, szorongós, fáradt patakcsobogás, hanem a mindent elsöprő atombomba, erdőtűz és apokalipszis.

Egy jó tanács: amíg nem éljük át az utóbbit, addig nem is érdemes meghalni.

Zene: a legcsodálatosabb, legzseniálisabb és legjobb dolog, amit az ember valaha alkotott. Felsegít, erőt ad, elvarázsol, felvidít, elképeszt, megríkat, körbevesz, megnevetett, beléd hatol, táncra hív, energiát pumpál, felemel, elgondolkoztat, megnyugtat, de ki is tombolhatod magad rá, ha épp kedved tartja. És ez még csak a lista legeleje. Bulik, koncertek, rádiók, fesztiválok, szórakozóhelyek, filmek és még folytathatnánk a felsorolást itt is, hogy mik nem jöttek volna létre, vagy mikhez ad ma egy olyan pluszt a zene, ami nélkül már nem lenne az igazi. De ez csak az érem egyik oldala. A másik a zenélés maga. Egy hangszeren megtanulni sok időt igényel, de egy percét sem fogjuk megbánni. Zenélni egy zenekarban, koncertezni, dalokat írni legalább annyira élvezetes, mint hallgatni. Megdől a fizika törvénye, hisz mind aki játssza, mind aki hallgatja erőt kap belőle.

Van is két emberfajta, akiket egyszerűen nem tudok megérteni. Az első, aki nem vagy alig hallgat zenét. Ha mégis akkor csak rádiót. Nem baj, hogy már tíz éve is ugyanazokat adták és már akkor sem voltak jó számok. Lusta utánanézni mik vannak még, pedig az egyik legjobb dolog az internetben, hogy ezernyi zenét találhatunk, amikről lemaradtunk, vagy csak nincsenek szem előtt, és még a felfedezés öröme is ott van, főleg ha kincsekre bukkanunk. Ezen emberek legdurvább fajtája, aki legyint a zenére. Szerinte a hangszer időpocsékolás, semmi értelme nincs, hülyeség. Ez a butaság legalja. Ha egy olyan dolognak nincs értelme, ami senkinek sem árt, miközben te módfelett élvezed, akkor minek van?

A második fajta a beszűkült ízlésű. Észre kell venni, hogy minden zene alapja ugyanaz. A ritmus és dallam valamilyen kombinációja. Mindegy milyen hangszereken adjuk elő. Lehet torzított gitár dobbal, vagy számítógép. Ezernyi stílus van és igen is mindnek megvan a maga létjogosultsága, mindegyikben lehet gyöngyszemeket találni. Aki mégis elvből elfordul, mert ő csak egyfajta stílust hajlandó meghallgatni vagy büszkén veri a mellét, hogy ő csak rockot hallgat, és borzalom, amiben nincs torzított gitár, az rengeteg dolgot kihagy. Vagy az ellentét, aki a torzított gitár elől menekül, mert a rock az agresszív és fülsértő. Ő sem jobb semmivel.

A zene bármilyen érzést kiválthat vagy átadhat. Az éjszaka sötétjében hallgathatjuk a takarónk alatt vagy táncolhatunk rá, miközben dübörög a basszus a gyomrunkban és a lézerfények vakítanak.

Bár lehetséges, hogy vannak világok, amíg működnek zene nélkül, a miénk nem ilyen. Minden dal egy lélekdarab, egy érzés. Egy olyan közös nyelv, ami nélkül nem csak a világban lenne túl nagy csend, hanem bennünk is.

A szerelem? Igen. Csak az kérdőjelezi meg a szerelem első helyét, aki még nem érzett ilyet. Nem véletlen botlunk lépten, nyomon ebbe a témába. Minden művészet alapja, minden inspiráció gyökere ez. Bárkivel, bárhol, bármikor megtörténhet. Valljuk be, a viszonzott szerelemnél bizony nincs jobb dolog kerek e földön, a nem viszonzottnál meg nincs rosszabb. Igaz, sokszor összekeverik a szerelmet valamilyen szeretettel.

Divatos kérdés manapság az, hogy van-e szerelem első látásra. A válasz szerintem egyértelmű: csak olyan van. Persze ne úgy képzeljük el, hogy meglátod és minden átmenet nélkül szerelembe esel, hanem hogy az első találkozás utáni pár nap vagy hét, ami alatt megismerkedtek, úgy telik el, mint egy pillanat. Miközben az a bizonyos köd köréd telepszik, és olyan boldogság önt el, hogy majd szétrepedsz. Minden jó, minden szép. A szerelem ilyen, a szerelem lecsap a semmiből, mielőtt észrevennéd. Nem alakul ki attól, hogy elkezd két ember járni, nem alakul ki házasságtól, nem alakul ki idővel, az maximum egy erős szeretet és kötődés. Aki átélte már a fentebb leírtakat, az tudja mi a különbség, aki meg nem, az majd megtapasztalja remélhetőleg.

Másfelől szerelem az egyik legintenzívebb érzés a világon, és ebből következik, hogy nem tart örökké. Egy idő után halványul, nyugodtabb lesz. Átmegy egyfajta szeretetbe, egy erős kötődésbe. Egyesek szerint ez nem baj, és mindenkire rátartozik, hogyan él, de szerintem nem szabad foggal-körömmel ragaszkodni a másikhoz, még akkor is, ha már minden kihűlt, csak mert félünk egyedül lenni, vagy megrémít a változás gondolata. El kell tudni búcsúzni, hagyni a másikat továbblépni, nem visszafordulni. Nagyon nehéz, talán az egyik legnehezebb dolog a világon. Iszonyú fájdalmas, főleg, ha mi még együtt szeretnénk lenni a másikkal. Kevés kínzóbb dolog van, mint szerelmünket mással tudni, tudom. De nem ragadhatunk meg az első szerelemnél kényelemből. Azt a fellángoló, mindent elsöprő érzést, azt a robbanást a lökéshullámokkal, azt az erdőtüzet újra át kell élni, megérdemeljük. Persze az erdőtűz után csak hamu marad, de egy kis gyógyulás után majd újra lesz mit felégetni, és ha porig is ég újra, és halálosan fáj is, tudjuk. Megérte. Mert annál a tűznél nincs szebb dolog a világon, nincs csodálatosabb érzés. Nem történhet velünk jobb, mint hogy szerelmesek leszünk, és viszonzásra talál.

Hisz ha az élet értelme tényleg a boldogság, akkor a szerelem olyan része annak, mint a levegőnek az oxigén. Nem csak abból áll, de valahol mégis csak az a lényege.

 Top 20 legjobb dolog a világon. A mindent átfogó lista. Nem száz évvel ezelőtt, nem ezer évvel később, hanem most. Egy pillanatkép. Erősen szubjektív lesz, de valamennyire általános is. Mindenesetre nem egy fél nap alatt csaptam össze, komoly kutatások, mérlegelések, alvás előtti gondolkozások vannak mögötte, még ha kicsit túloztam is most. Nem célja, hogy mérvadó legyen, inkább csak valami pozitív kicsengésű írást akartam, mert túl sokan nyafognak, hogy milyen rossz világ ez. Jó néha ilyenekről is írni vagy olvasni.

Egy horgásznak benne lenne a horgászás, egy autó-fanatikusnak meg az autók. De ezek specifikus dolgok, úgyhogy megpróbáltam hanyagolni ezeket. Értelemszerűen a világon végtelen jó dolog van. Az élet apró és óriási öröme viszont olyan sok dolog lehet, hogy sosem lenne vége a listának.

1. rész: 20. - 11.

Miért csak bónusz? Mert sajnos nem létezik. Legalábbis a legjobb tudomásom szerint. De ha olyan világban élnénk, ahol a BME mellett a Roxfortba is lehetne jelentkezni, vagy a háború nem az olajért, hanem Középföldéért folyna, akkor elég szép helyezése lenne. Ne mondja senki, hogy nem szeretne legalább pár napot valamelyik fantasy regényben tölteni, vagy ne lenne szuperhős egy kicsit. Na ugye. Szóval egy párhuzamos dimenzióban biztos belevettem az ottani listámba, amit pár varázslat leírása között körmöltem le, hogy lazítsak.

Bár régen mindenki -köszöni szépen- de megvolt internet nélkül, attól még lehet ma a világ egyik legjobb dolga. Persze ennek is van hátulütője, de valljuk be, ha egyik napról a másikra megsértődne az internet és elköltözne, akkor igen csak értetlenül állna a világ ez előtt. És nem csak amiatt, hogy ilyen meglepő dolog történt, hanem mert nincs se facebook, se híroldal vagy youtube, email, pornó, google, egyszóval semmi ilyesmi. Pedig ezek jó dolgok, akármennyire is divat szidni minden újat. Vagy álszenteskedni, hogy ő bizony nem nézi ezt és nem regisztrál oda sem, és az összes lemezt megveszi amúgy is a boltban. Sok emberrel itt tartod a kapcsolatot, itt szerzel filmet és zenét, nézel videót, olvasol valami vicceset, érdekeset vagy hasznosat.

A távolságok némiképp megszűntek és néha, de tényleg csak néha az ember rájön, hogy a világ nem is olyan ijesztő. Az embereknek a világ másik felén is lehet pont ugyanaz a problémája, mint neki, vagy szeretheti ugyanazt, mint ő. Aki meg csak a rosszat látja az egészben, az mindig fog találni valami elvetendőt. Haters gonna hate, ahogy a netezők mondanák.

Vagy látvány, ha mehet ez a kettő egy kalapba. Szép festmények, remek fotók, lélegzetelállító tájak, 3D-s filmek, szobrok, tetoválások, gyönyörű nők, vagy jóképű férfiak. Sok minden lehet látványos vagy szép. Nehéz kitalálni, mi alapján dönti el az agyunk, hogy mi tetszik neki. Hogy miért olyan varázslatos az Alpokból lenézni több ezer méter mélyre, vagy búvárkodás közben a színes halakat bámulni az óceánban, vizslatni a sixtusi kápolna freskóit, vagy felnézni egy felhőkarcolóra az éjszaka is fényes New York-ban. “De az igazi szépség belülről fakad”  - Az ilyen és hasonló közhelyeket hanyagoljuk. Nem zárja ki egymást az, hogy valami szép és, hogy jó. Mégis ki akarna egy olyan világban élni, amiben semmi szép nincs?

Tenger- vagy Balaton part? Alpok vagy Mátra? Kert vagy fotel? Egy kiadós alvás? Pihenni ezerféleképpen lehet. Munka vagy sport után. Egy hosszú nyaralás képében, vagy csak ledőlni öt percre. Mindegy hogyan és miért, az ember szívesen piheni ki fáradalmait. Elmerül abban, hogy most nem kell rohanni, dolgozni és talán gondolkozni sem. Ilyenkor nem stresszelünk, csak újra feltöltődünk energiával és sok esetben életkedvvel. Persze előfordul, hogy átcsúszik lustálkodásba, de néha kell az olyan. Bár a megérdemelt pihenés élvezeti faktorának közelébe sem ér.

Be lehetne gyömöszölni a lazítás címszó alá, de nem érdemes. Ez intenzívebb, akár még el is fáradhatunk benne. Amikor az emberek összegyűlnek, hogy együtt érezzék jól magukat, akkor az öröm megsokszorozódik. Többen jobb. Lehet ez egy koncert vagy fesztivál is akár, vagy közös ivászat, miközben kiöntjük egymásnak a lelkünket. Természetesen minél több szesz van bennünk, annál őszintébben. Utána talán játszunk valamit, ökörködünk, tovább dumálunk, de mehetünk táncolni, csajozni, pasizni, stb. A bulizás a közösségi élmények egyik legjobb formája, mert az egyetlen célja, hogy az ember jól érezze magát. Ahogy az életé is valami ilyesmi. 

Egy ilyen dolog meg csak jó lehet.

Aki volt már planetáriumban, vagy nézett fel a csillagokra és eszébe jutott hol is van, az tudja miért kapott helyet a listán. Sajnálom, hogy nem olyan korba születtem, amikor űrhajóval mehetnék felfedezni, ha már Kolumbusz idejét lekéstem. Az űrhajózáshoz meg kicsit korán jöttem. Az elképesztő távolságok, a bolygók, a holdak, a napok, sőt a galaxisok, pulzárok, a fekete lyukak, ahol még az idő is másképp viselkedik. Nem csak arra jövünk rá ilyenkor, hogy milyen jelentéktelen kis elektron vagyunk egy porszemben, hanem arra is, hogy semmit nem tudunk. A világűr tele van még felfedezetlen és titokzatos helyekkel és élőlényekkel, vagy olyan dolgokkal, amire szavunk sincs, annyi ideje és olyan nagyságban, amit az ember fel sem tud fogni. Komolyan, van a világűrnél érdekesebb dolog?

Komolyan nincs.

Sokat köszönhetünk annak, hogy az ember egy kíváncsi faj. Így egy idő után nem elégedett meg azzal a válasszal, hogy biztos valami isten volt, hanem elkezdte kutatni a miérteket. Természetesen minél több dologra jött rá, annál több kérdést is talált, de ez nem volt ok arra, hogy abbahagyja a kutatást. Amúgy sem tudná, túl kíváncsi. A tudomány a fejlődés záloga. Ha nem lenne, még mindig bölényekre vadásznánk és barlangokban laknánk, szóval nem csak a világ egyik legjobb, hanem egyik leghasznosabb dolga. Ha ez nem lenne elég, akkor mindezen felül még érdekes is.

Enni és inni muszáj, de ez nem garancia arra, hogy élvezettel járjon. Levegőt venni is kénytelenek vagyunk, mégsem csettintünk elégedetten minden lélegzetvétel után. Az ételeknek és italoknak, viszont kialakult a kultúrája világunkban. Nem is egy, hanem rögtön több ezer. Minden országnak és térségnek megvan a maga étel- és italkülönlegessége. Megszámlálhatatlan íz létezik, és a jó szakácsok, vagy italkészítők máig találnak ki újakat. Az ízek csodálatos dolgok lehetnek. De mondhatjuk úgy is, hogy enni és inni bizony isteni elfoglaltság. Ha valaki viszont megkérdőjelezi ezt a tényt, akkor majd gondoljon erre, mikor farkaséhesen nekilát egy pizzának.

Filmek, sorozatok, klipek. Mindenkinek van kedvence, mindenki szereti ezt a művészeti ágat, ami mind közül a legkomplexebb. Egyesíti az irodalmat, a zenét, és a fényképészetet. Hat a szemünkre, fülünkre és az érzelmeinkre is. Nehezen hiszem el, hogy ez további magyarázatra szorulna, hisz van aki nem szeret se filmet, se sorozatot? Ha igen, akkor annak amúgy is feleslegesen magyarázok. És ha már sorozatok, akkor meg kell említeni, hogy az utóbbi tíz évben egyre több minőségi és zseniális van belőle. Lassan lehagyják a filmeket, már ha ez eddig nem történt meg.

Az emberek mit keresnek itt? Tönkretették a világot! - fordul meg a gondolat pár ember fejében. De egyfelől a világ (számunkra) legjobb dolgainak tetemes részét mi teremtettük, másfelől meg az emberben rengeteg jó van. Nem kell mindenkit a háborús bűnösökkel azonosítani. Nézzünk körbe, a család, a barátok, ismerősök: mind ember. Az ember kreatív, megnevettet, segít vagy támaszt ad a nehéz időkben, összefog, szeret, megvéd, és toleráns vagy méltóságteljes, ha kell. Persze ezek ellentéte is, de attól még nem vehetjük el az érdemeit sem. Mi lenne, ha hirtelen egyedül lennél a világon? Sokak arcáról bizonyosan lefagyna a mosoly.

Könyvek, versek, novellák. Bármiről szólhatnak, bármilyen stílusban és formátumban. Minden könyv elolvasásakor, mintha egy külön világba csöppenne az ember és a része lesz azután is miután befejezte. Mivel az agyunkban játszódnak a képek, sokkal inkább beleképzeljük magunkat, mint egy film nézésekor. Az átélt élményeket és történeteket már-már saját emlékként raktározzuk el. Lehet megrázó, vidám, vagy tanulságos. Félhetünk, nevethetünk és elképedhetünk. Mindezt annak is köszönhetjük, hogy az ember egyik legnagyobb erényét hívja segítségül: a fantáziát. Az irodalom az egyik legszabadabb művészeti ág, pedig tényleg csak a betűk, más és más kombinációja és mégis bármire képes, bármit átadhat, bármit kiválthat. Mi ez, ha nem a világ egyik legnagyobb csodája.

A TOP 10-re október 25-én (kedden) reggel derül fény.

Álljon ez itt, mint érdekesség. Anno általános iskolában verseket írtam, akármilyen buzisan is hangzik így utólag. Találtam is egyet. Olyan 13-14 éves lehettem, amikor írtam. Elég jól tükrözi mennyire tud "szenvedni" egy tinédzser. Még amúgy van vagy több száz, de azok vagy merüljenek örökre feledésbe, vagy majd kiadom őket, ha véletlenül híres leszek. Akármivel is.

Ahhoz képest, hogy itt-ott közhelyes, valahogy még is félelmetes, hogy milyen korban szültem egy ilyet. Inkább a hangulatára értem, mint a minőségére. Pedig szerintem még rossz kedvem sem volt éppen. Biztos a világfájdalom, ami olyan korban általános volt, épp elhatalmasodott rajtam.

Szóval álljon itt módosítás és javítás nélkül és legyen a tanulsága, hogy attól, hogy valaki még gyerek, nem biztos, hogy hülyének kell nézni. Több lehet benne, mint látszik.

Mély

Szakadék szélén mélybe nézek,
Erősen, bátran, mégis félek.
Testem szilárdan áll, lelkem kába
A mélység mintha hívna magába
Csendben, nyugalmat áraszt
Kérdésemre nem várok választ:
Meghalni mért is félünk?
Hiszen most is élünk...
Lelkem hamarosan elsüllyed a mélyben
Testem még megvan, nincs a halálra készen...

Egész életünkben a halál elől futunk
S hiába hajtunk, egyszer úgyis kifulladunk
A halál mindig a nyomunkban lohol
És csak az múlik rajtunk, mikor ér majd utol
S bár utunk más, a végén összefut
Ha elérjük a végső, nagy kaput
Miután ott van mitől mindenki fél
A sötét és a végtelen mély.
Félünk a pillanattól mikor ránk talál
A rettegett és mégis oly nyugodt halál...

A mély szélén lerogyok a földre
Lelkem zokog, testem vágyik a földbe
Nincs korlát a mélybe esem
Lassan elnyel a végtelen
És az élet súlya
Testemet lefelé húzza.
"Ez lenne az mitől mindenki fél?"
Mosolygok, s lassan elnyel a mély....

Untouchables, 2003

Legyen egy ilyen is, kicsit átírtam. Ezzel mindent átmentettem végre. Tovább mögött, mert hosszú.

Ha rendelsz egy pizzát és a pizzafutár halálos balesetet szenved út közben, akkor felhívnak-e hogy nem kapod meg? És ha felhívnak akkor részvétet kell nyílvánítani vagy rendelni újra, hátha más kihozza? És bűntudatod lesz, hogy miattad halt meg? Illik-e elmenni a temetésére?

Az élet tele van nagy kérdésekkel.

Kocsis Attila 1936 január 12-én született meg.

Kellemes gyermekkora volt. Sok barát, sok játék, sok nevetés. Gondtalanul és boldogan teltek az évek. Kezdett kamaszodni, és ahogy kell, ezzel együtt lázadozott is. Minden ellen. Tele volt értékrendekkel. Mindből egy kicsivel. Tele volt kérdésekkel, energiával, életcéllal. Tudta mit akar, és harcolt érte. De az élet nem ilyen egyszerű. Végül mégis kikötött valami másodrangú egyetemen. Jól érezte magát, bár amit tanult nem igazán érdekelte. Elvégezte, elkezdett dolgozni. Kezdetben lelkes volt, majd egyre kevésbé, és az addig lobogó tűz parázzsá változott, majd kihunyt.

Kocsis Attila  1961-ben halt meg.

Onnantól kezdve megszokta az életét. Újra és újra és újra és újra. Ez volt a lényeg. A mosolyai sem sugároztak többé annyira, mint régen. Szerzett egy feleségett, csinált két gyereket, mert így kell. Dolgozott. Dolgozott. Pihent. Lassan megöregedett. Szemei folyton fáradtak és szomorúak voltak. Meghalt a felesége. Egyedül volt. Az unokái is egyre ritkábban látogatták. Egy napon kórházba került és nem sokkal később beszívta az utolsó adag levegőjét. Majd leállt a szíve.

Kocsis Attila 2012-ben pusztult el.

Temetésén sokan voltak. A fiai évenként akár többször is kijártak a sírjához. Aztán ez úgy ritkult, ahogy sűrűsödött a gyom a nyughelyén. Hosszú szünet után egy unokája látogatta meg kőszikláját gyerekeivel, hogy megmutassa az elődöt, mármint a jelölőkövét. Egyre kevesebben emlékeztek rá. Lassan tíz év telt el és nem volt senki nyughelye közelében. Felszántották, kellett a hely a többi halottnak. Egyik ükunokájának a kislánya még emlékezett rá, mert látta egy képen, ami azóta elveszett a bitek tengerében. Élt benne valami halvány kép Kocsis Attiláról, de olyan halvány volt, hogy elillant egyszer amikor beverte a fejét egy antigravitációs autó ajtójába. Bumm.

Kocsis Attila 2152-ben szűnt meg létezni.